Hirdetés

Drakensang: The River of Time - Nem maradunk demó nélkül

|

2010 első felében mutatkozik be a Drakensang folytatása. A tervek szerint egy játszható demó előzi meg a premiert.

Hirdetés

Idehaza sajnos még mindig nem kapható hivatalosan a Drakensang: The Dark Eye, így külföldről vagyunk kénytelenek megrendelni a tavalyi esztendő legjobb német szerepjátékát.



A folytatás, helyesebben az előzmény Drakensang: The River of Time címmel kerül az üzletekbe, de hogy az első rész sorsára jut-e, s ezt is hiába keressük majd a hazai kereskedőknél, egyelőre nem tudni. Az mindenesetre tény, hogy módunk lesz egy demó kipróbálása után véleményt alkotni a Radon Labs munkájának gyümölcséről. Bízzunk benne, hogy ezt az almát sem találjuk kukacosnak.



Bernd Beyreuther kreatív igazgató nem csak egy játszható demó kiadása mellett foglalt állást. Azt is elárulta, hogy a Drakensang: The River of Time igyekszik kiküszöbölni elődje egyik nagy hibáját. Az első rész megközelítőleg 80 órás játékidejét részben annak köszönhette, hogy hatalmas területen kellett ide-oda bóklászni. Most annyiban változik a helyzet, hogy egy-egy fontosabb NPC-hez (pl. egy kereskedő), egyetlen kattintással odateleportálhatunk. Bár ez a megoldás illúzióromboló lehet, a türlemetlenebb játékosok üdvözölni fogják, ráadásul nem is kötelező élni vele, csak egy lehetőség. Tartalmi szempontból (küldetések, párbeszédek, NPC-k, felfedezésre váró terület) másfélszeres szorzóval dolgoznak a Drakensang: The Dark Eye kínálatához képest.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)