Hirdetés

Duke Nukem Forever - "Befejezték" a munkálatokat

|

Több mint egy évtizede vártuk már, most bekövetkezett. Lezárult a Duke Nukem Forever fejlesztése, csak épp nem úgy, ahogy azt a játékosok várták volna. A 3D Realms lehúzza a rolót.

Hirdetés

Talán az idők végezetéig elbohóckodtak volna a 3D Realms srácai újabb és újabb dollármilliókat húzva ki a Take Two zsebéből, a Duke Nukem Forever sokadik, átdolgozott és feljavított, "Ez lesz az igaz!" felkiáltással kisért változatán dolgozva, ha nem jött volna a pénzügyi és gazdasági világválság.



Hosszúra nyúlt csend után az utóbbi két évben kezdtek el használható információk szivárogni, kiadtak néhány képet és videót is. Egyre többen vélték úgy, hogy a Duke Nukem Forever végül mégiscsak megjelenik, ám George Broussard legutóbbi, optimista hangvételű kijelentése is kevésnek bizonyult. Mint a bevezetőben is írtam, a válság nem hagyta érintetlenül a játékipar szereplőit sem, ilyen körülmények közepette pedig egyetlen kiadó sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy pénznyelő, talán soha meg nem jelenő projektet finanszírozzon. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Take Two képviselőjének nyilatkozata szerint csupán kiadásra szerződtek, a projekt pénzelésére nem.

Ég veled, Duke!



Így esett meg tehát, hogy a 3D Realms kénytelen volt a hivatalos fórumon (pillanatnyilag túlterhelt) keresztül elismerni, hogy befektetőik elzárták a pénzcsapot, nem finanszírozzák tovább a stúdió működését és a Duke Nukem Forever fejlesztését. Ennek következtében a korábban bejelentett Prey 2 is veszélybe került, további sorsa minden bizonnyal a Take Two kezében van, miután kiadás joga - akárcsak a Duke Nukem Forever esetében - egyelőre a cég birtokában marad. Ezzel egy időben adott ki egy közleménytt a Deep Silver, amiben arról biztosította a tisztelt nagyérdeműt, hogy a 3D Realms bezárása nem veszélyezteti a Duke Nukem Trilogy megjelenését.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)