Hirdetés

Nézzük együtt a State of Playt és azt, hogy milyen lesz a Final Fantasy XVI!

|

Saját State of Play livestreamet kap a Final Fantasy XVI a Sonytól, amit természetesen mi is élőben közvetítünk.

Hirdetés

A Sony nem változtatott korábbi stratégiáján, ismételten az utolsó pillanatban jelentette be, hogy jön a következő State of Play livestream, ami a Suicide Squad: Kill The Justice League után megint egy konkrét játékra fog koncentrálni: ezúttal a jelenlegi tervek szerint június 22-én érkező Final Fantasy XVI lesz terítéken.

Az ígéretek szerint több mint 20 perc játékmenetet mutatnak nekünk a Square Enix akció-szerepjátékából, mi pedig mondanunk sem kell, a már jól megszokott módon élőben közvetítjük nektek az egész bemutatót.

Hirdetés

A mai State of Play pontban este 11-kor fog elstartolni, Kaci pedig már pár perccel korábban elindítja a GameStar saját élő adását, melyben veletek együtt nézi meg és tárgyalja ki a teljes Final Fantasy XVI prezentációt. 

A jövőben érkező élő adásainkért érdemes feliratkozni a csatornánkra, ha pedig támogatni szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság mellett a szuperköszönet segítségével ez a lehetőség is adott. Hálásak vagyunk minden ilyen kedvességért!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)