Hirdetés

A Star Wars: Knights of the Old Republic 2 DLC-je a kukába került, de az eredeti alkotó védi a fejlesztőket

|

Hatalmas a kavarodás az Aspyr körül, ami most a Nintendo Switch tulajdonosok hordáival próbál megbirkózni - illetve inkább elbújni előlük.

Hirdetés

Az egyebek mellett Star Wars játékok portjaival és újrakeverésével foglalkozó Aspyr majdnem pontosan egy évvel ezelőtt adta ki Nintendo Switchre a Star Wars: Knights of the Old Republic 2-t. Egy jól sikerült porttal alapvetően semmi gond nincs, de a KotOR 2 új kiadása nem csak azért született meg, hogy a játék futhasson a Nintendo konzolján, hanem hogy idővel elkészülhessen hozzá a Restored Content DLC is, és azzal együtt megkaphassuk az eddigi legteljesebb KotOR 2 verziót.

Hirdetés

Ahhoz persze, hogy ez az álom beteljesülön, a Restored Content DLC-nek is el kellett volna készülnie, de ez sosem történt meg, és a jelek szerint már nem is fog. Hiába adta el az Aspyr a Restored Content ígéretével az új portot, a DLC fejlesztését leállították. A legbosszantóbb az ügyben, hogy se magyarázatot nem szolgáltattak a döntésükre, se visszatérítést nem kínáltak a vásárlóknak.

A Restored Content DLC-nek egyébként egy PC-s mod adja az alapját, amit zbyl2 rakott össze évekkel ezelőtt. A csomag visszaállított egy rakat kivágott tartalmat a legendás RPG-be, és a jelek szerint az eredet alkotó együtt dolgozott az Aspyrrel a hivatalos DLC-n, ami ezeket a tartalmakat szálította volna le a switches KotOR 2-höz.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Mivel semmilyen magyarázatot nem kaptunk, a közösség azt csinálta, amiben a legjobb: elkezdett kitalálni dolgokat, és pletykaként terjeszteni őket. Az egyik legnépszerűbb ezek között az volt, hogy "az Aspyr azért állította le a fejlesztést, mert nem akarták a stáblistában szerepeltetni az eredeti modder nevét", ami nyilván több szempontból is egy nagyon fura feltételezés. Az érintett modder, zbyl2 azonnal próbálta tisztázni a helyzetet.

"Csak jó dolgokat tudok mondani az Aspyrről és az elmúlt nyolc évben folytatott közös munkáról. Ez a pletyka 100 százalékosan kamu. Az Aspyr már azelőtt felajánlotta a stáblistás szereplést, mielőtt én rákérdeztem volna."

Ez persze nem nyugtatott meg senkit. Nyilván senki sem fogja megkérdőjelezni zbyl2 állítását, de ettől még a tény az tény marad: se visszatérítés, se magyarázat. Az Aspyr kétségtelenül bajban van, de ez nem fogja segíteni őket abban, hogy megnyerjék maguknak a játékosokat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)