Hirdetés

Ezért nem készülhet el az Ori-széria harmadik része

|

Sokakat foglakoztatott a folytatás, most a Moon Studios társalapítója öntött tiszta vizet a pohárba.

Hirdetés

Elképesztő sikert aratott a Moon Studios a 2015-ös Ori and the Blind Foresttel, így kézenfekvő volt a folytatás. 2020-ban befutott az Ori and the Will of the Wisps, a pozitív kritikai és rajongói fogadtatás pedig magával hozta a millió dolláros kérdést: van-e esély (vagy szükség) egy harmadik felvonásra?

Azt már egészen régóta tudjuk, hogy az Ori-széria fejlesztői egy minden korábbi játékuknál nagyobb izometrikus ARPG-n, a No Rest for the Wickeden dolgoznak, noha nem emiatt döntöttek úgy, hogy egyelőre parkolópályára teszik az Ori folytatását.

Hirdetés

Egy a Game Informernek adott interjúban a Moon Studios társalapítója, Gennadiy Korol elmondta, úgy érzi, a Ori-sorozat története a Will of the Wispsszel lezárult.

"Azt hiszem, elégedettek vagyunk azzal, ahol abbahagytuk. Úgy gondolom, sikerült befejeznünk Ori történetét. Teljes ívet írtak le a játékok, ha mindkettővel játszol, akkor ez egy teljes történet. Szóval úgy érezzük, hogy csak akkor térünk majd vissza az Ori 3-hoz, ha van még mondanivalónk, ha van történet, amit el akarunk mesélni."

- fogalmazott Korol.

Aki játszott az Ori and the Will of the Wispsszel, minden bizonnyal egyetért a társalapító szavaival, valóban egy kerek sztorit kaptunk, ami nem biztos, hogy igényel folytatás. Noha nem mintha ez leküzdhetetlen akadály lenne, a Moon Studios egyelőre nem tervezi bővíteni az Ori-szériát, ugyanakkor ennek lehetősége nem került teljesen kizárásra.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)