Hirdetés

Készülő DLC-ről árulkodik a Spider-Man 2 legutóbbi, balul elsült frissítése

|

Befutott a korábban beígért patch, azonban azzal párhuzamosan olyan titkokról is lehullott a lepel, amelyekről még nem kellett volna.

Hirdetés

Már korábban beszámoltunk nektek arról, hogy 2023 vége óta dolgozott egy combosabb Spider-Man 2 frissítésen az Insomniac Games, melyben a New Game+ mellett friss kozmetikai cuccokat, illetve számos egyéb apróságot is ígértek a fejlesztők. Ezt betartva, a minap be is futott a szóban forgó frissítés, az események azonban váratlan irányt vettek.

Az történt ugyanis, hogy a mostani patchcsel az Insomniac Games véletlenül elérhetővé tett a játékosok számára egy olyan fejlesztői menüt, amiből aztán több információt is kihalászott a közösség. Bár a stúdió a Twitter/X felületén már bejelentette, hogy dolgozik az ezt javító, újabb tapaszon, a mindenre elszánt rajongók nem teketóriáztak, rögvest csemegézni kezdtek a menüből.

Hirdetés

Az egyik felhasználó például a Redditen tárta a nagyközönség elé kutatásának eredményeit, ugyanis egy új karakterre történő utalást fedezett fel a fejlesztői menüben. Ez egyébként egybevág a korábbi, Insomniacot érintő hekkertámadás során kiszivárgott infókkal, miszerint egy Beetle DLC készülhet a sütőben. Sőt, mint kiderült, egészen pontosan a karakter Janice Lincoln változata lehet ennek részese, akivel először a 2010-es képregényekben találkozhattak a rajongók.

Az Insomniac ugyanakkor hozzátette, a fejlesztői menü használata tönkre vághatja a mentéseinket, de még a trófeákat illetően is bekavarhat a dolgokba, így jobb, ha nem babrálunk vele. A játék rendeltetésszerű használata viszont továbbra sem jár semmilyen kockázattal.

Természetesen a kiszivárgott Beetle DLC-vel kapcsolatban még semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett, az Insomniac sem említette meg a posztban ennek tényét. Ezek alapján tehát érdemes erős fenntartásokkal kezelni a dolgokat, elvégre simán benne van a pakliban az is, hogy végül parlagon marad a most feltárt tartalom.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)