Hirdetés

Most kipróbálhattok egy elkaszált Tomb Raider játékot

|

A napvilágot látott részletek eredetileg a széria 10. évfordulóján megjelenő játékhoz tartoztak, melyet végül teljesen kukáztak a fejlesztők.

Hirdetés

Mostanra a Tomb Raider franchise megannyi részen, több rebooton és pár mozifilmen is túl van, de még mindig érdekes, ha kiderül, hogy akadnak soha meg nem jelent fejezetek a széria életéből. Most napvilágot látott egy 2006-ra tervezett Tomb Raider-játék néhány részlete, melyet akár ti is kipróbálhattok.

A Core Design 2006-ban dolgozott egy ünnepi részen, hiszen ekkor ünnepelte 10. évfordulóját a Lara Croft nevével fémjelzett sorozat. A stúdió vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a kaland már majdnem kész volt, amikor megtudták, hogy a projekt kaszát kap, hogy átadja a helyét a 2007-ben megjelenő, Crystal Dynamics által fejlesztett Tomb Raider: Anniversarynek.

Hirdetés

Ekkor még az volt a terv, hogy a játék egy alapos átalakítás után egy Indiana Jones kalandként jelenik meg, végül azonban ez a projekt is dugába dőlt, a Core Design pedig végül 2010-ben húzta le a rolót. A franchise rajongói között azóta keringenek a soha meg nem jelent játék modelljei és részletei.

Most valaki az Internet Archive-on keresztül osztotta meg azokat a fájlokat, melyek a játék néhány pályáját tartalmazzák. Ha valaki ki szeretné próbálni ezeket, akkor nincs más teendője, mint követni a Tomb of Ash honlap utasításait, ahol részletesen leírják, hogyan futtatható Visual Studio segítségével a napvilágot látott alfa verzió.

Ebben ugyan még nincsenek ellenfelek, de bejárható benne egy-egy pálya Peruban és Görögországban, valamint a Croft-kúria bizonyos részeiben is barangolhatunk. Fontos, hogy a kipróbáláshoz egy Xbox 360/PS4 kontrollerre is szükség van, melyet a géphez csatlakoztatunk.

Bár remélhetőleg az Internet Archive-ról nem tüntetik el a fájlokat, azért nem árt sietni annak, aki szeretné kipróbálni a játékot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)