Hirdetés

Megbékélne a játékosokkal a francia elnök

|

Emmanuel Macron azzal okozott felháborodást, hogy a videojátékokat okolta a Franciaországban kirobbant erőszakos demonstrációkért.

Hirdetés

A nyár során még az ottani mércével is heves utcai demonstrációk rázták meg Franciaországot, melyek azt követően robbantak ki, hogy egy párizsi rendőr halálosan megsebesítette a jogosítvány nélkül gyorshajtó Nahel Merzoukot, amikor az ellenállt a letartóztatásnak. A hatóságokkal korábban már többször is összetűzésbe keveredett 17 éves sofőr halála felszínre hozta a társadalomban húzódó feszültségeket, az utcára vonuló tüntetők országszerte több mint 1000 épületet rongáltak meg vagy raboltak ki, 700 rendőrt sebesítve meg.

Az elnök Emmanuelle Macron határozott fellépést hirdetett, közben viszont a gamereknek is odaszúrt egy nagyot, amikor egy nyilatkozatában a videojátékok mérgező hatásait okolta a történtekért. Ugyan messze nem ez volt az első alkalom, amikor a politika a játékokra próbálta kenni a saját kudarcát, a gamerek körében viszont érthetően hatalmas felháborodást váltott ki Macron okfejtése, aki most hónapokkal az eset után igyekszik javítani a renoméján.

Hirdetés

A 2017 óta hivatalban lévő államfő az X-szé átvedlett Twitter felületén ragadta meg az alkalmat, hogy udvaroljon kicsit a játékosoknak. A franciául írt posztban azonban hiába is keresünk bocsánatkérést, Macron ehelyett a magyarázkodást választotta.

"Június végén aggodalmamnak adtam hangot, mert a videojátékok kódjait a bűnözők arra használták, hogy a közösségi hálózatokon bagatellizálják az erőszakot. Ezt az erőszakot ítélem el, nem a videojátékokat. A videojáték kultúra, szórakozás és látványosság!

- áll a bejegyzésben, amely aztán egy hosszas fejtegetésbe megy át arról, mennyi mindent nyújt ez a médium nemcsak a közönségnek, hanem magának Franciaországnak is, amely sikeres e-sportolókkal és olyan játékokkal büszkélkedhet, mint az Assassin's Creed vagy a Dofus. Macron azt sem felejti el megemlíteni, hogy 2022-ben személyesen találkozott az Élysée Palotában az iparág és az esport neves szereplőivel, az általa jegyzett Franciaország 2030 terv részeként pedig a szakemberek képzésében fontos helyi privát iskolákat is megerősítették.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az államfő azzal zárja szavait, hogy a továbbiakban is támogatni fogja a nagy videojátékos események szervezését az országban, így is segítve a szektor fejlődését. Mindent összevetve tehát a bejegyzés a nyilvánosságot igyekszik meggyőzni arról, hogy a nyári kijelentése ellenére Macron a játékosok és a játékipar nagy barátja. Mindenki döntse el maga, hogy mennyire fogékony az elnöki üzentre, mi viszont hasznosabbnak tartanánk, ha az ő pozíciójából inkább a szakértőkkel folytatott párbeszédet ösztönözné, ami talán segítene megszabadulni a játékok és az erőszak közötti összefüggésre vonatkozó, többszörösen cáfolt tévhitektől.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)