Hirdetés

Lego Marvel's Avengers teszt - kockásított Bosszúállók

|

A két Bosszúállók filmet még nem volt szerencsénk kockásítva átélni, de a LEGO Marvel's Avengers képében a TT Games ezt a hiányt is pótolja. Többé-kevésbé.

Hirdetés

Kis hazánk Lego játék nélkül maradt a karácsonyi szezonra a Lego Dimensions felemás megjelenése miatt. (Köztudott, hogy a Lego Dimensions csak valamikor 2016-ban jut el hozzánk, mivel kapacitáshiány lépett fel a kínai fröccsöntőműhelyekben). A Warner azonban szerencsére úgy időzítette a következő rész megjelenését, hogy a magyar rajongóknak se kelljen hosszú ideig nélkülözniük a kockákat (az utolsó Lego játék a Jurassic World volt, ami nyár elején került a boltokba). Január végén jelent meg a Bosszúálló filmekre épülő Lego Marvel's Avengers, melyben a filmekből ismert Marvel szuperhősök elevenednek meg.

 

Hősök jönnek, hősök mennek

Nem ez az első Marvel játék, amit a TT Gamesnek köszönhetünk; még 2013-ban tehettük rá a kezünket a Lego Marvel Super Heroes címre, amelyben először ismerkedhettünk meg a csodás Marvel világ kockásított hőseivel és gonosztevőivel. Sajnos két és fél évvel később azt kell tapasztalnunk, hogy az új rész tervezői főként a mozifilmek hőseire koncentráltak, így a feloldható karakterek közül nagyon sok kedvenc kimaradt. Hiányoznak a galaxis őrzői, a Pókember is máshol szövi hálóját, távol maradnak Xavier professzor X mutánsai, de a fantasztikus négyest is hiába keressük. A Lego Avengers főként a két Bosszúállók filmre koncentrál, de menet közben lesz néhány kikacsintás a többi, az utóbbi években a mozikba került Marvel filmre is. Sajnos a két Amerika kapitány film, a Vasember III és a Thor: Sötét világ legjobbnak vélt részeit feldolgozó pályák csak amolyan bónuszok. Minőségük és kidolgozottságuk elmarad a Bosszúállókétól. Ennek köszönhetően a hadjáratok végigjátszása sem tart túl sokáig, óvatos becslés szerint is végig lehet futni a sztorin 12-15 óra alatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt vége a dalnak, a főgonoszok legyőzése és a Föld megmentése után is bőven lesz dolgunk a nyitott legóvilágokban: felkutathatunk egy halom titkos kincset és feloldásra váró karaktert.

Ismerős hangok

A megszokott képi humor mellett nagyot dob a játékon a szinkron és persze a filmek zenéje, ami nélkül sokkal szegényesebb lenne a hangulat. Ez nem új keletű dolog, már a 2012-es Batman-folytatásban is zseniális szinkronszínészek kölcsönözték a hangjukat a karaktereknek. Erre még rátett egy lapáttal a 2013-as Lego The Lord of the Rings, amelyhez egyenesen a filmből vették át a hangokat. A Lego Marvel is ezt a formulát követi; hihetetlen atmoszférával telik meg a játék, amikor Robert Downey Jr. és Scarlett Johansson először megszólal. Ez egyben be is határolta a tervezők lehetőségeit, a filmekhez képest új verbális humor így nem kerülhetett a játékba, de a képi világ szellemessége kárpótol ezért a hiányért. Visszatérő vicces elem a disznó, a csirke, a rózsaszín üdítő és persze a fagyi (a gyerekek imádják ezeket az állandóan ismétlődő poénokat). Aztán ott van a 94 éves Stan Lee is, aki óránként valamilyen új szerepben bukkan fel; ő az öreg, aki szembeszáll Lokival Németországban, de ő alakítja azt a meglepett munkást is, aki nadrágot ad a pucér Bruce Bannernek, miután földet ért a Bosszúállók első részében. Hihetetlen vitalitással bír az öreg; nem elég, hogy szinte minden Marvel filmben megjelenik egy cameo erejéig, még arra is rá lehet venni, hogy szinkronizáljon egy videojátékot - örökifjú szupererővel.

Minden a régi

A Lego játékok olyanok, mint az étel a Mc'Donalds gyorsétteremben. A tálalás változhat ugyan (az is csak minimálisan), de a tartalom mindig ugyanaz. Ennek van pozitív és persze negatív oldala is. Az előnyök között lehet megemlíteni, hogy pontosan tudjuk, mire számíthatunk, sőt a gyerekeinknek sem kell új játékmechanizmusokat megtanulniuk (harminc másodperccel a játék elindítása után már pontosan tudják, mi a dolguk, és nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy elakadnak menet közben). A formula borzasztóan egyszerű: törjünk össze mindent a pályán, majd a legóelemekből építsünk fel valami új dolgot, amivel tovább tudunk jutni a következő pályára. Ez a megoldás már a Lego Star Wars óta működik, ráadásul anyagilag is megtérül a kiadónak, ellenkező esetben nem lenne igény két ilyen játékra is évente. Pontosan ez a hátulütője az egésznek: nincs semmi meglepetés, a 13 évesnél idősebb korosztály már a harmadik perc után unja az egészet, és csak azért vesz erőt magán, mert a kicsiknek örömet okoz az együtt töltött videojátékozás.

Mondjuk még mindig szalonképesebb azt kommunikálni a külvilág felé, hogy a vasárnap délutánt a legújabb Lego játékkal töltötte apa és fia, mint hogy egy véres Mortal maratonnal vagy a Black Ops III zombimódjának nyüstölésével. Átlagos Big Mac menü lett a Lego Marvel's Avengers; egy darabig jól elszórakozunk vele, de nem hagy maradandó emléket.

LEGO Marvel's Avengers
Kockákat a kockáknak.
Ami tetszett
  • Szinkron
  • 200 Marvel-karakter
  • Ismerős játékelemek
Ami nem tetszett
  • Unalomig ismert játékelemek
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)