Hirdetés

10 színész, aki több karaktert is játszott ugyanabban a sorozatban

|

Van, aki két szerepben bukkan fel, és olyan is, akiből több változat is létezik. Összeszedtünk tíz produkciót, amelynek egyik színészét "megsokszorozták".

Hirdetés

A színdarabokban előszeretettel alkalmazzák azt a fortélyt, hogy ugyanaz a színész több szerepet is eljátszik, amit könnyedén megoldanak azzal, ha eltűnik egy pillanatra a kulisszákban, villámgyorsan átöltözik (vagy átöltöztetik), és máris visszatérhet másvalakiként. Hollywood számára sem idegen ez a praktika, sőt a technológia rohamos fejlődésével nemcsak azt voltak képesek elérni a filmekben és sorozatokban, hogy ugyanabban a jelenetben az adott színész duplán legyen, hanem azt is, hogy különböző trükköknek köszönhetően interakcióba lépjen saját magával.

A legtöbb alkalommal ez kimerül egyetlen "hasonmásban", de előfordulnak olyan különleges esetek is, amikor a színész vállát a többszörös teljesítés súlya nyomja: James McAvoy például a 2016-os Széttörve című filmben nyolcfajta élesen eltérő személyiséget jelenített meg, amely bár számára volt a legnagyobb kihívás, az őt szinkronizáló Hevér Gábornak sem volt könnyű dolga vele. A sorozatok tekintetében azért még különlegesebb ez a megoldás, mert ott jó esetben még több idő van a karakterek kibontására, a színészeknek pedig több lehetőségük a kibontakozásra.

Hirdetés

Az, hogy duplán láthatjuk őket egyazon jelenetben, egyszerre hat természetellenesnek, és mégis megmozgatja az emberi fantáziát. Noha tisztában vagyunk vele, hogy a színészből csak egy van, nem klónozhatta magát, az agyunkat mégis képesek becsapni a látottak, és rövid időn belül már automatikusan egy hasonló kinézetű, de más karakterként tekintünk a klónra. Ez pedig egyértelműen megmutatja, hogy mi mindenre képes a film- és sorozatkészítés varázsa, ha jól csinálják.  

Az alábbiakban olyan sorozatokat szedtünk össze, amelyekben a fő- vagy mellékkarakterek egyikét legalább két szerepben láthattuk, és akad egy kakukktojás is közöttük. Spoilerekre természetesen érdemes számítani. 

Brent Spiner (Star Trek)

Egy olyan hatalmas világban, mint a Star Trek, nem nehéz megoldani, hogy ugyanaz a színész többször is felbukkanjon, hiszen a különféle idegen világok meglátogatása végtelen lehetőséget rejt magában. Számos példát hozhatnánk a végtelen űrből, de az egyik legkézenfekvőbb Brent Spiner, aki elsősorban Dataként lopta be magát a rajongók szívébe Az új nemzedékben, emellett viszont láthattuk a sorozatban Dr. Noonien Soongként, Lore-ként és még egy rakás karakter bőrébe bújva. Ugyanezt pedig eljátszotta később is: a Star Trek: Nemezisben (ahol Dataként és B-4-ként is szerepelt), a Star Trek: Enterprise-ban (amelyben Data mellett Dr. Arik Soong is volt), valamint a Star Trek: Picardban (Data, Lore, Adam Soong, Dr. Altan Inigo Soong).

Donald Glover (Atlanta)

Donald Glover olyan produkciókban bizonyította már a tehetségét, mint a Balfékek, az animációs Pókember filmek vagy legutóbb a Mr. és Mrs. Smith sorozat, de mind közül valószínűleg az Atlanta mutatja meg leginkább, hogy mire képes, hiszen alkotója, írója és sztárja is egyben. A történet a címszereplő városban játszódik, és olyan unokatestvérekről szól, akik a rapbizniszben próbálnak meg érvényesülni. Glover alapvetően a főszereplőt, Earnest "Earn" Marksot alakítja, de egy-egy epizódban Kirkwood Chocolate és Teddy Perkins képében is látható. Előbbi egy stúdióvezető, és eléggé egyértelműen Tyler Perryre utal, utóbbi pedig megpróbálja megölni a LaKeith Stanfield által alakított Dariust egy rövid, horrorisztikusabb hangot megütő epizódban.

Jenna Ortega (Wednesday)

A feltörekvő fiatal (még mindig csak 21 éves!) színésznő sok más mellett a Szeplőtlen Jane-nel, az Utóhatással és a 2022-es Sikollyal is építgette a karrierjét, de a világhírt a netflixes Wednesday sorozat hozta meg számára, amelyben az Addams Family franchise közkedvelt karaktere, Wednesday Addams bőrébe bújt. A lány itt abba a bentlakásos iskolába, a Nevermore Akadémiára kezd el járni, ahol a szülei találkoztak, és miközben a halál a nyomában jár és barátokra is szert tesz, felgöngyölít egy családi rejtélyt is. Ortega nemcsak őt, hanem ősét, Goody Addamset is megformálja az első évad során, akit flashback jelenetekben és látomások képében láthatunk, és nem csupán kinézetében tér el Wednesdaytől, hanem több apróbb részletben is. 

Lisa Kudrow (Jóbarátok)

Minden idők egyik, ha nem a legjobb sitcomjában hibátlan volt a kémia a tagok között, amelyhez rengeteget hozzátett a különc Phoebe Buffay-t mindenkivel megszerettető Lisa Kudrow is, és nem is csak ennyivel gazdagította a produkciót. Phoebe ikertestvérét, a pornózást sem megvető szeszélyes Ursulát ugyanis nem Kudrow ikertestvére játszotta vagy egy rá megszólalásig hasonlító színésznő, hanem maga Lisa. Amikor hátulról mutatják Ursulát vagy Phoebe-t a közös jeleneteikben, akkor Kudrow valódi testvérét láthatjuk dublőrként, amikor pedig mindkettejük arcát látjuk, akkor a két részt külön vették fel Lisával, majd összevágták őket. Ursula karaktere egyébként a Megőrülök érted című sitcomból származik, amelyben Kudrow játszotta, szóval ez egy crossover is egyben.

Mark Ruffalo (Ez minden, amit tudok)

A Kék Valentint, a Túl a fenyvesent és A fém hangját író Derek Cianfrance az HBO támogatásával, Wally Lamb nagy sikerű könyve alapján készítette el az Ez minden, amit tudok című hétrészes minisorozatot, amelyből Mark Ruffalo nemcsak producerként vette ki a részét, hanem főszereplőként is, méghozzá duplán. Ruffalo egy egypetéjű ikerpár mindkét fele, Dominick és Thomas Birdsey megformálását is magára vállalta. Kettejük életét követhetjük figyelemmel párhuzamosan egy több évtizeden átívelő családi drámában, és a színész mindkettő esetében más arcát mutatja: a paranoid skizofréniában szenvedő, mélyen vallásos Thomas mellett megismerjük azt a Dominickot is, aki mindennel, mindenkivel és mindenkiért is harcol, beleértve a testvérét is.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)