Hirdetés

Ezért hívják lézerkard helyett fénykardnak a jedik fegyvereit

|

A Csillagok háborúja atyjának, George Lucasnak köszönhetjük a messzi-messzi galaxist, de nem minden elemét.

Hirdetés

Kezdetben még csak vörös és kék létezett, később lett zöld is, majd számos másik színnel bővült a fénykardok palettája, ahogy érkeztek az újabb filmek, sorozatok, regények, képregények - köztük a lilával, amit kifejezetten Samuel L. Jackson kérésére alkottak meg Mace Windu számára. De elgondolkodtatok már azon, hogy miért ez lett a neve a híres fegyvernek?

Bár az kétségtelen, hogy George Lucas elméje áll a Star Wars mögött, akadnak olyan elemek a franchise-ban, amelyek nem az ő fejéből pattantak ki. Ilyen volt a fénykard neve is, amely először az Egy új reményben bukkant fel, ahol kék (Obi-Wan Kenobi, Luke Skywalker) és vörös (Darth Vader) volt látható belőlük. Annak köszönhetően, hogy a Lucasfilm reklám-, promóciós és kereskedelmi alelnöke, Charles Lippincott nyilvánosságra hozta 2015-ben az 1970-es évekből származó interjúk átiratát, egy '76-os beszélgetésből kiderült, kitől származik az ötlet. 

Hirdetés

A diskurzus Lucas és az Egy új remény regényváltozatának szellemírója, Alan Dean Foster között zajlott, Foster pedig kifejtette benne, a név onnan ered, hogy szerettek volna foglalkozni azzal, miért olyan hosszúak ezek a fegyverek, amekkorák, és hogyan működnek. Az ő szemszögéből nézve a fénykard kifejezés sokkal egyértelműbb volt, mivel el akarta kerülni a gyakorlati kérdéseket, ez az elnevezés pedig kevesebb kérdést vet fel, mint a lézer. 

"Ezért nem lézerkardnak, hanem fénykardnak hívtam őket."

Foster magyarázatának megfogalamzása arra utal, hogy az alkotó maga választotta a nevet, és inkább ezt használta a lézerkard helyett, amelyet az Egy új remény eredeti tervezetében alkalmazott. Sőt, Lucas még a legkorábbi Csillagok háborújával kapcsolatos interjúkban is következetesen így emlegette őket. Ráadásul Foster nemcsak a regényváltozat szellemírója volt, hanem besegített a film forgatókönyvébe is George Lucasnak, szóval közvetlen ráhatása volt a végeredményre. 

Bár végül a fénykard lett az elterjedt, azért a lézerkard is köztudatban maradt, és nemcsak azért, mert egyesek rosszul mondják, hanem direkt is: először Anakin Skywalker használta a Baljós árnyakban, azóta pedig felbukkant A mandalóri sorozatban és Az utolsó Jedikben is. Azóta persze a fénykardok sokat veszítettek a misztikusságukból, hiszen rengeteget megtudtunk a működésükről, beleértve a Kyber-kristályokat vagy azt, hogyan tesznek szert a vörös változatra a Sithek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)