Hirdetés

Max Payne 3 - Bejelentve

|

Tadadada! Megtörtént a mindenki által várt esemény! A Rockstar, hivatalosan is bejelentette a Max Payne 3 című játékot.

Hirdetés

Alig hittünk a szemünknek, a hivatalos sajtóközleményt olvasva, miszerint még idén megérkezik a Max Payne 3. A Rockstar azonban ezt ígéri ezerrel, így hát kénytelenek vagyunk elhinni. Max Payne kalandjai tehát tovább folytatódnak, de úgy tűnik a harmadik rész, egyben az utolsó is lesz. Sam Houser úr (A Rockstar egyik alapítója) szerint ugyanis "Ezt a Max Payne-t még soha nem láttuk, ez a Max Payne idősebb, kopottabb, cinikusabb, mint eddig bármikor. Végigkövethettük Maxet a lejtőn, és most ott áll a mélyben, előtte az utolsó esély, a megváltásra.

Max Payne elhagyta a new yorki rendőrséget, sőt magát a várost is, és végre nyugfalomba vonult. A családja, barátai mind meghaltak, vagy elárulták őt. Max pedig újra csapdában találja magát, egy erőszakos városban. Max kilátástalan harcba kezd, hogy megszabaduljon, és fényt derítsen végre az igazságra." A Max Payne 3 a Rockstar Vancouver berkeiben készülődik, megjelenése 2009 telén, PS3, Xbox 360 konzolokra, valamint PC-re (woot!) várható.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)