Hirdetés

A Bungie jótékonykodik, de korlátozza az orosz játékosokat

|

A Destiny 2 játékosait érintő szankció mellett a Bungie komoly összeget adományozott jótékony célra, és még egy meglepetést is hozott a rajongóknak.

Hirdetés

A videojáték-ipar szereplői közül nagyon sokan jelentettek már be különböző intézkedéseket a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

A támogatások mellett egyre inkább elterjed az a megoldás is, hogy a kiadók szimplán felfüggesztik játékaik értékesítését Oroszországban, ezzel is kifejezve álláspontjukat az inváziót illetően. Így tett egyebek mellett a Sony, és a Ubisoft is, és nemrég a Destiny franchise mögött álló csapat is komoly lépésre szánta el magát.

Hirdetés

A Bungie a Twitteren jelentette ki, hogy Ukrajna népe és a háború által érintettek mellett áll, ezt pedig nemcsak szavakkal, hanem konkrét lépésekkel is bebizonyította. Még februárban derült ki, hogy a stúdió teljes mértékben jótékony célra fordítja a támogatásokat, amelyeket egy 48 órás kampány alatt sikerült összegyűjteni a játékosok segítségével. Időközben az is kiderült, hogy 120 ezer dollár, vagyis közel 42 millió forint jött így össze. Ebből a Direct Relief szervezet és a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság részesül majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Sőt, a Bungie még a játékosoknak is készült egy ingyenesen megszerezhető Destiny 2-es emblémával, amelyen megtalálhatóak Ukrajna nemzeti színei, címere, illetve az ország szimbólumát jelentő napraforgó is.

A fentieken túl a csapat úgy határozott, hogy az összes, Destiny 2-höz kapcsolódó eladást leállítják Oroszországban és Fehéroroszországban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két ország játékosai továbbra is elérhetik majd az amúgy ingyenes játékot, illetve a korábban megvásárolt tartalmakat, de újakat nem vehetnek, így például a játékbeli Silver fizetőeszközt sem tudják beszerezni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)