Hirdetés

Hát már sosem lesz vége? Ismét támadják az Activision Blizzard felvásárlását

|

Miután a brit CMA beadta a derekát, az amerikai FTC jelezte, hogy még nincs vége.

Hirdetés

Szinte minden szervezet jóváhagyta már azt, hogy a Microsoft bekebelezhesse az Activision Blizzardot, a legnagyobb akadályt viszont a brit versenyhivatal, vagyis a CMA jelentette, amelynek meglepő módon azzal volt problémája, hogy ezzel az akvizícióval a Microsoft túlságosan is nagy hallá válna a felhő alapú játékszolgáltatások piacán. A Microsoft ettől sem rettent meg, és a Ubisoftot hívta segítségül az Egyesült Királyságban, ez pedig már a CMA-t is megnyugtatta. 

A felek optimisták voltak az ügyletet illetően, és arra számítanak, hogy október 18-ig lezárul a felvásárlás. Volt azonban egy szervezet, amire nem számított senki, de nem a spanyol inkvizíció az. 

Hirdetés

Az amerikai versenyhivatal, az FTC a nyári szünet után folytatja a felvásárlás elleni eljárást, és a Bloomberg jelentése szerint még az üzlet lezárása után is harcolhat, noha ez nem fogja kisiklatni az ügylet októberi lezárását. A fejleményekről szintén beszámoló Axios munkatársa, Stephen Totilo információi alapján a fellebbviteli bíróság csak december 6-án fogja meghallgatni a szervezet érveit, amellyel kapcsolatban az FTC szóvivője nyilatkozott is a honlapnak: 

"Az FTC továbbra is úgy véli, hogy ez az ügylet veszélyezteti a versenyt, és a folyamatban lévő szövetségi bírósági fellebbezésünket megelőzően felvesszük az ügyet a Bizottság naptárába, de jelenleg a szövetségi fellebbezési eljárásra összpontosítunk".

Az Activision Blizzard egyik vezetője, Lulu Cheng Meservey a Twitteren/X-en kommentálta a dolgot, és elmondta, hogy jelenleg a Microsofttal való együttműködésre összpontosítanak annak érdekében, hogy lezárják az üzletet, és szerinte az az FTC döntése, hogyan használja fel a korlátozott adófizetői forrásokat. Meservey ez utóbbival arra utalt, hogy az FTC elnökét, Lina Khant a nyári ügy során azzal vádolták, hogy az adófizetők pénzét pazarolja csak, Khan viszont azt állította, hogy a köz érdekében cselekednek. Akkor az FTC perét elutasították, most újra próbálkozik.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)