Hirdetés

Távozott a Disco Elysium fejlesztőcsapatától a stúdió alapítója

|

Martin Luiga nyílt levélben jelentette be, hogy feloszlatja a ZA/UM kulturális szövetséget.

Hirdetés

Különleges alkotás és többszörös díjnyertes a ZA/UM stúdió 2019-ben kiadott játéka, a Disco Elysium, amelynek folytatására már régóta várnak a rajongók. A társasjáték alapján a fejlesztőcsapat 2016-ban kezdett el dolgozni, a bővített verzió pedig tavaly jelent meg.

A vállalat befektetői és dolgozói között azonban egyre feszültebbé vált a hangulat, ami nemcsak több kiemelkedő tag távozásához vezetett, hanem most az alapító fel is oszlatta a ZA/UM kulturális szövetséget.

Ez a szövetség technikailag nem azonos a ZA/UM vállalattal, ami továbbra is működni fog, viszont ezentúl már Martin Luiga, a Disco Elysium szerkesztője nélkül.

Hirdetés

Luiga egy nyílt levélben emelte ki, hogy az ellentétek miatt már kénytelen volt távozni a cégtől a vezető dizájner Robert Kurvitz, az író Helen Hindpere, és az art director Aleksander Rostov tavaly év végén, ő pedig úgy érzi, hogy a ZA/UM, mint kulturális projekt nem azt az eszmét képviseli, ami alapján létrehozták.

Hozzátette, hogy szerinte a ZA/UM sikeres volt, viszont több hibát is a cég szociokulturális szituációja okozott. Megköszönte mindenkinek a támogatást, és kissé bizarr módon az aláírásában a tallinni pszichiátriai klinikát jelölte meg helyszínként.

Martin Luiga teljes bejegyzése a Medium felületén olvasható. A ZA/UM vállalat egyelőre nem nyilatkozott a témában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)