Hirdetés

Tovább durvul a Blizzard és a NetEase balhéja

|

A Blizzard-játékok terjesztéséért felelős egykori partner tetemes kártérítést követel az amerikai vállalattól.

Hirdetés

A Blizzard és a NetEase 14 éven át gyümölcsöző kapcsolatot ápoltak egymással, hiszen az utóbbi felelt a vállalat játékainak kínai terjesztéséért, a helyi törvényeknek megfelelően nyitva utat a hatalmas piachoz a játékipari óriás számára.

Ám ahogy arról mi is beszámoltunk, az üzlet körül kialakult nézeteltérések miatt nem sikerült meghosszabbítani a partnerséget, s ezzel a kínai játékosok elvesztették a hozzáférésüket az olyan címekhez, mint a World of Warcraft, az Overwatch vagy a Starcraft. A felek viszonya odáig mérgesedett, hogy a NetEase dolgozói élő adásban vertek szét egy hatalmas ork szekercét, a cég elnöke pedig nemes egyszerűséggel s*ggfejnek nevezte a Blizzard egyik magas rangú munkatársát.

Hirdetés

A jelek szerint azonban az egykori partner most átnyergelt egy hagyományosabb módszerre, és pert indított az Activisionhöz tartozó vállalat ellen, amelyben több sérelme miatt is elégtételt venne. Az egyik, hogy a NetEase álláspontja szerint a Blizzard felelőssége lenne a megszűnő forgalmazás miatti kb. 112 millió visszatérítés kifizetése, amit most mégis a kínai cég kénytelen elvégezni, ezért kb. 43,5 millió dollárnyi kártérítést követel a költségek fedezésére és a készleten maradt játékokból eredő veszteségei kompenzálására.

A NetEase emellett azt állítja, hogy a korábbi szerződésük "egyenlőtlen feltételeket" garantált számukra a kiadó-fejlesztővel szemben, s hogy jelentős előleget biztosítottak a Blizzardnak jövőbeli címek fejlesztésére, amit nem kaptak vissza a partnerség felbontása után. A perről elsőként a WoWhead blog számolt be egy kínai cikk alapján, az Engadgetnek nyilatkozva az Activision egy illetékese viszont azt mondta, hogy ők személyesen még nem látták a keresetet, így cikkünk írásakor nem lehet 100%-os bizonyosságra venni a hírt. A vállalat álláspontja mindenesetre az, hogy a szerződés alapján a NetEase dolga a refundok kifizetése.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)